.oOo.

Mikor Perselus is végzett a fürdéssel, bevonult fiához, aki még mindig éberen figyelte a szoba berendezését.

- Hát te még nem alszol?

- Nem tudok… aggódom… - felelte a kicsi, amit még apja is megmosolygott.

- Te olyat is tudsz?

- Hát persze! Féltem a mamit… mi történt vele? – Piton azt hitte, menten szörnyet hal, amint fia ártatlan tekintetét az ő szemeibe vésve kutatta arcát, s próbálta kideríteni mi történt eddigi élete legfontosabb személyével…

- Feküdj le! – utasította a gyereket, majd ő is mellé feküdt, s így kezdett bele a mesélésbe. – A mami megsérült… - Ám fia félbe szakította.

- Mi történt? – a vékonyka hang egyre csak vékonyodott.

- Ne félj, jól van csak… eltalálta egy átok, ami miatt most nem lát… - Antonius nagy szemekkel meredt apjára, s szemében könnyek kezdtek gyülekezni.

- Akkor már nem is fog látni? Soha, de soha?! – Piton egy pillanatra inkább leharapta volna saját nyelvét, csak ne kelljen kimondania, de fia átható tekintete és a belőlük egyre sűrűbben kiszökő könnycseppek beszédre késztették.

- Sajnos, úgy néz ki, hogy nem fog látni… de attól még ugyanúgy szeret téged, ahogy eddig!

- Tudom, de akkor… akkor miért nem mehetek be hozzá? – fakadt ki a kisfiú, majd sírva odacsusszant apja mellé, akit váratlanul ért ez a reakció. Óvatosan elkezdte simogatni fia hátát és nyugtatóan csitítani.

- A mami szeret téged, és te vagy neki a legfontosabb ezen a világon! Ő csak az szeretné, ha te nem lennél miatta szomorú, és fél, ha meglátod így, akkor szomorú leszel miatta és ezt ő nem akarja – próbálta megértetni fiával, hogy nem az ő hibája az, ami most történik, mielőtt még Tony is depressziós lesz.

- Ha szót fogadok, akkor a mami se sérül meg… - szipogta a kisfiú.

- Ilyesmi meg se forduljon abban az okos kis kobakodban! Ha nem jössz oda, akkor most mi sem lennénk itt a mamival! – Úgy tűnt ez hatott, mivel a szipogás abbamaradt, s lassan fölváltotta valami halk, monoton szuszogás, mely jelezte, Antonius már alszik.

Perselus meg se mert mozdulni, nehogy összenyomja fiát, aki még mindig őt ölelte. Szomorúan gondolt bele abba, hogy mennyi mindent hagyott ki ez alatt a több mint három év alatt. Nem láthatta fiát járni tanulni. Nem tudja mi volt az első szó, amit kimondott. Még azt sem tudta igazán miket szeret enni, vagy mi a kedvenc színe.

.oOo.

Nagyokat sóhajtva próbálta magára erőltetni az álmok birodalmát, de csak azért sem sikerült neki. Pár órával később már karja is erősen zsibbadni kezdett, s egyik pillanatban érzékelte, amint egy riasztó bűbáj aktiválódik. Óvatosan fölkelt, nehogy fia fölébredjen, majd az ajtóhoz osont. Ám minden igyekezete ellenére a gyerek megérezte a mellette fekvő felnőtt hiányát, majd álmosan az ajtó felé fordította fejét.

- Hova mész?

- Feküdj vissza, mindjárt jövök, csak megnézem anyukádat… - A kisfiú még fordult egyet, de az álmosság legyűrte, s tovább folytatta szunyókálását. Piton, hogy ne zavarja meg fiát úgy döntött otthagyja pálcáját ahol hagyta, s így indult útnak

.oOo.

A lépcsőkön fölérve azonnal a nő ajtaja elé lépett, és mivel azon nem tapasztalt semmi különöset, így más sejtette, hogy a mágiabeli zavart, amit érzett csakis egy valami okozhatta… Hermione fölébredt. Halkan nyitotta ki az ajtót s majdnem megállt a szíve mikor meglátta az üres ágyat. Ijedtében azt se tudta, mit csináljon.

- Hermione? Hol vagy? – kérdezte félhangosan, mire csak pár keresetlen szót kapott válaszul.

- Mi a fészkes fenét keresel itt, te pinceszökevény?! Különben meg ki engedte meg, hogy védő és figyelő bűbájt helyezz el rajtam?! Most azonnal süllyedj el, te szemét! – kiabálta ki a fürdőből, de csak nem akaródzott neki kijönni onnan.

- Hermione gyere ki, hogy láthassalak! –kérlelte Perselus, majd elindult az ajtó felé, azonban egy ideges hang megállította.

- Ha bemersz jönni, úgy megátkozlak, hogy még Minerva sem ismer majd rád! – hisztizett tovább a nő.

- Egyáltalán nem érdekel, ugye tudod? Most bemegyek! – szólt jó hangosan, s cselekedett is, de az elé táruló látványtól szinte rosszul lett. Hermione a kádban ült, s körülötte a víz vöröslött a vértől.

- Mit csináltál, te eszement nőszemély? A fiadra már nem is gondolsz?! Megölnéd magad?! Hát ez a híres griffendéles habitus?! Bátran szembenézni mindennel, de ha valami problémád van, akkor elmenekülsz?! – Hermione hebegve próbált meg fölállni, ám ezt erősen fájó lába megakadályozta.

- Aúú… - jajdult föl, majd visszahuppant a kádba, s ezzel a mozdulatával együtt jó pár liter vizet ki is fröcskölt, Piton odaugrott és elkezdte vizsgálni a nő csuklóját, ám amikor egy ideges morgás csapta meg fülét, inkább abbahagyta.

- Attól, hogy én nem látok még tudom, hogy meztelenül ülök a vízben, és te engem bámulsz! - Piton döbbenetében még beszélni is elfelejtett.

- De… de hát… én nem is! Én csak egyszerűen megijedtem, mert a fiam anyja itt ül egy kád vízben, ami nem mellesleg tiszta vér! Mindemellett itt vannak az utóbbi napok nem csekély depresszióra okot adó történései is… hát persze, hogy kiabálok és megijedtem a rohadt életbe, Hermione!

Amilyen hebegve kezdte, annyira belelkesült a végére, olyannyira, hogy a csúszós padlón egyensúlyát vesztve egyenesen a kádban landolt Hermione mellett. A nő először nem tudta mit is szóljon, hiszen semmit sem látott, csak érezte, hogy valaki beesett mellé, majd elképzelte magában Piton döbbent arcát és halkan elkezdett nevetni. Erre már Perselus arca is meglágyult, s lassan kikecmergett a kádból.

- Ne nevess, te… te, mert a végén még olyat kapsz, amit egy volt diákom se! – fenyegette vigyorogva a nőt, aki ebből csak annyit észlelt, hogy a férfi hangja már nem olyan feszült, mint mikor megérkezett.

- Mégis milyet kapok? Azt hiszem én már jócskán „többet” kaptam, mint a többi volt diákod! – Arcán kaján vigyor terült el, s Perselus sem tudta megállni nevetés nélkül.

- Nézd a kis perverz nőszemélyt! Még ilyen helyzetben is csak a szexen jár az eszed?

- Kikérem magamnak, a téves következtetést te vontad le, én csak egy ártatlan mondatot ejtettem el, erre te rögtön kombinálni kezdtél! – védekezett a nő.

- Na jó, elég lesz a szemrehányásokból! Hol van a pálcád? – kérdezte hirtelen a nőt.

- Az meg minek, tudtommal neked is van… és ezt ne forgasd ki, ha lehet!

- Kac-kac nagyon szellemes Ms Granger, de csak szólnék, hogy a pálcám lent maradt a szobámban… - Hermione elkezdet nevetni.

- Az igen… öhm kellemetlen lehet… - Végül olyannyira nevetett, hogy félő volt, a ház többi lakója is fölébred, az pedig igen „kellemetlen” helyzetbe hozná őket.

- Úgy látom neked elmentek otthonról, vagy szimplán ennyire férfi hiányod lenne?

- Nagyon vicces Perselus, de most inkább kiszállnék, hogy végre beköthessem a lábam. Mikor bejöttem a fürdőbe levertem egy poharat és annak a szilánkja vágta meg a lábam. Eleinte nem éreztem, de most már nagyon fáj és a te reakciódból arra következtetek, hogy eléggé komoly lehet a seb… - Pitonnak se kellett több, gyorsan kirohant a szobába, majd megkereste a nő pálcáját. Mikor megtalálta azonnal visszasietett, majd visszanyomta Hermionét a kádba, s kezébe vette annak sérült jobb lábát.

- Mit csinálsz? – kérdezte a nő, miközben próbálta megőrizni egyensúlyát, hogy ne csússzon a víz alá.

- Bocsánat, majd nem emelem meg ennyire a lábad. A kérdésedre válaszolva pedig meggyógyítom. – Miközben magyarázott, a pálcából kékes szikrák csaptak elő, s a vágott seb egyszerűen behegedt.

- Köszönöm… - suttogta Hermione.

- Nem tettem semmi köszönetre méltót, csupán megpróbálok vigyázni rád, amíg elég erős nem leszel… - Hermione arca elkomorult.

- És mi lesz, ha már jól leszek? Akkor már nem leszel velem? – Ez olyan kétségbeesetten hangzott, mint a pár órával ezelőtti beszélgetésnél fia hangja, aki magát vádolta anyja sérülése miatt.

- Akkor is itt leszek, e felől nem kell aggódnod. – Ez valamennyire megnyugtatta a nőt, s lassacskán kikászálódott a kádból. Piton csak most vette észre, hogy a víz valóban tiszta vér és emiatt mindkettejükre ráférne egy gyors zuhany.

- Gyere Hermione, most lezuhanyozol…

- De minek? Most lépem ki a kádból… - Aztán elhallgatott. – Ja, a vér, ugye? Szóval tényleg ennyire szörnyű? Én meg még csak nem is láttam…

- Ezen most ne rágódj, irány a zuhany! – azzal a zuhany felé irányította, majd mikor alá értek, megnyitotta a csapot. Hermione ugyan kissé meglepődött a hirtelen jött víz miatt, de gyorsan túltette magát a dolgon.

- Neked nem kéne zuhanyozni? – tette föl a kérdést, majd egy picit elmosolyodott.

- Granger! Ha ez burkolt célzás volt arra, hogy menjek be melléd, ebben az esetben kijelenthetem… - Ám Hermione közbevágott.

- Rendben, fölfogtam! Ha nem jössz, hát nem jössz! Bár szerintem semmi extra nem lenne benne… nem szexelni hívtalak, pusztán zuhanyozni – darálta a lány.

- Ez igazán érdekes felvetés, de ebben az esetben is csak azt tudom mondani, mint az előbb akartam, csak te félbeszakítottál – azzal levette pizsamáját és nemes egyszerűséggel beállt a nő mellé, aki hirtelen azt se tudta sírjon-e vagy nevessen. Annyira boldog volt, hogy ugrálni lett volna kedve, amiatt, hogy a férfi nem szánakozik fölötte, s valamilyen szinten elfogadja őt, még ha nem is lesz a kapcsolatukból ilyetén szinten semmi, csak egy szoros barátság.

- Most meg min mosolyogsz? – kérdezte Perselus, mikor már egy perce csak a nő arcát vizsgálta.

- Csak boldog vagyok… örülök, hogy nem kezelsz úgy, mint valami rokkantat, bár tudom, hogy az vagyok, de örülök… és mellesleg képzelem, milyen fejet vághatsz. – Ezt a mondatot a férfi már nem értette, így rákérdezett.

- Ezt meg mire mondod?

- Pusztán arra, hogy biztos élvezed a „látványt” egy meztelen nővel zuhanyozol, minden nemű szégyenérzet nélkül, s annyi előnyöd is van, hogy míg te látsz engem, én nem látlak téged… de érezlek… - Ezen Piton ismét megütközött.

- Még mindig nem értem mire utalsz! – válaszolta a férfi.

- Perselus, ha egy nő azt mondja, érzi, hogy mennyire… tetszik neked egy bizonyos szituáció akkor szerinted vajon mire akar utalni? – Erre már Perselus is felkapta a fejét, illetve le és szentségelve kilépett.

- Hogy az a rohadt… szentséges… az a kibaszott!

- Perselus attól hogy a csillagokat is lekáromkodod az égről, még nem lesz jobb... – zsörtölődött Hermione, miközben megpróbálta megtalálni törölközőjét. Hirtelen egy kezet érzett sajátján, majd egy másikat vállán. Az érintés nyomán kirázta a hideg, amit Perselus az alacsony hőmérsékletnek tudott be, s a következő pillanatban már magán érezte a keresett anyagot. Ezután nem szóltak egymáshoz, csak felöltöztek, s Hermione Piton óvó tekintete mellett kibotladozott a hálószobába.

.oOo.

- Most már rendben leszel? – kérdezte kissé nyugtalanul a férfi.

- Persze, bár jobb lenne, ha… - elharapta a mondat végét.

- Mi lenne jobb ha? – várt egy percet, majd így szólt. – Megvárom, míg elalszol, aztán én is visszamegyek Antonius mellé.

- Hogy van? Nagyon haragszik rám, amiért nem alhat itt?

- Az alvás miatt ne aggódj, és a fürdéssel sincs gond, pusztán a hisztivel, amit levágott hajmosáskor… - Hermione sokat sejtetően elmosolyodott.

- Igen ez lehet, hogy valami genetika beidegződés… ti, Pitonok féltek a sampontól… - gonoszkás mosoly terült szét az arcán.

- Még egy ilyen beszólás Granger és soha többet nem zuhanyozom veled! – Hermione még jót derült az előbbieken, majd szépen lassan álomba merült. Piton, ahogy mellette feküdt, egyre csak nézte a törékeny női alakot. A csodálatos hajzuhatagot, mely most szabadon szétterült a párnán. Azon kapta magát, hogy egyre nehezebben tudja nyitva tartani szemeit, s a következő pillanatban már ő is mélyen aludt Hermione mellett.

.oOo.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.